Üdvözlöm!

Köszönöm, hogy megtisztel érdeklődésével! Pár szóban bemutatkozom.

A '60-as évek közepén születtem és azóta itt élek a XVII. kerületben. Bátran mondhatom, igazi lokálpatrióta vagyok. Én láttam itt az utcákat porosan és sárosan is, végignéztem azt a rengeteg fejlődést, újítást, építkezést, ami lezajlott az elmúlt évtizedekben. Úgy gondolom ismerem a kerületünket. Mindemellett valódi, mély gyökerek tartanak itt, örülök, hogy ez a szűkebb otthonom. Ha valaki megkérdezi miért, hosszú listából tudok mazsolázni.
2006 óta a munkám is ide köt, azóta dolgozom itt ingatlan tanácsadóként.
A legjobbakhoz tartozni, a legprofibbak közt csapattagnak lenni, együtt dolgozni nem csak öröm és büszkeség, hanem megnyugtató is.
Ön, aki most ezt a pár sort olvassa talán élete egyik legnagyobb döntése előtt áll, nem tudom. Egy szinte biztos, akár eladná a tulajdonában lévőt, akár vásárlási szándéka van, élete legnagyobb értékű vagyontárgyával készül tranzakcióra. Ehhez lehet szüksége arra biztonságérzete, amit én és kollégáim nyújtani tudunk, szakmai felkészültségünkkel, több éves tapasztalatunkkal és nem utolsó sorban tisztességes hozzáállásunkkal.
Bízza rám, ránk a nehezét és nyugodtan dőljön hátra!

Várom hívását!

Szabó Judit
70/454-1715
1173 Budapest XVII. kerület , Cinkotai út 2.
Hétfő - Péntek: 9-17

Rólam mondták

9 pont
Munkájában fontos az ember. Az emberi eletkorokat , körülményeket és a sajátos szempotokat figyelve az érzelmeket ( mind az eladó, mind a vevő oldalról) is tudja a helyén kezelni, központi célnak tekinten.i S ez túlmutat a jó kommunikációs készségen.
Boros Eszter Éva
10 pont
Nagyon kedves, segítőkész, hozzáértő, felkészűlt csak pozitívumot tudok mondani róla????
Matuz István
10 pont
Minden a megbeszéltek szerint történt. Judit felkészült és kedves volt.
S. Zoltán
1 pont
Nem keresett, nem tájékoztatott semmiről Alá írtuk a szerződést és elfelejtett
Jakab István
10 pont
Nagyon kedves, munkája mellett az emberi oldalakra is odafigyel. Köszönöm a munkáját!
Bene Mária
10 pont
Kedves, segítőkész és türelmes. Köszönöm
M. Edmond
10 pont
Udvarias, kedves, professzionális szolgáltatás .
Haisza Viktor
10 pont
Segitokesz, szimpatkus!
Tóth Henriett
10 pont
Super hozzá értő, precíz, alapos csaj. Le a kalappal előtte.
Lovas Ferenc János
10 pont
Maximálisan elégedett vagyok Judit szakmai munkájával és felkészültségével.
C. Edina
10 pont
Ajánlom mindenkinek
Miklós Mátyás
10 pont
Nagyon kedves, szimpatikus hölgy, aki mellesleg nagyon érti amit csinál. Örülök, hogy megismertem Juditot, tényleg azon van, hogy az eladó és a vevő is elégedett legyen. Én csak ajánlani tudom, nekem nagyon pozitív tapasztalatom van vele kapcsolatban. Köszönöm a segítségét!
Klasánszki Andrea
10 pont
NAGYON SZINPATIKUS ÉS AMI NAGYON FONTOS, HOGY OLYANOKRA IS FELHÍVTA A FIGYELMÜNKET AMIRE MI NEM IS GONDOLTUNK.
Kocsis Gábor
10 pont
Szakmailag felkészült.
Bartáné Váradi Katalin
10 pont
Nagy tapasztalatú szakember.
Dr.Lajos Béla
10 pont
Gyors,pontos,kedves,részletekre is kiterjedő,nagyon hálás vagyok és köszönöm a munkáját.
Penkl Tamás
10 pont
Judit rendkívül szimpatikus, kedves, tájékozott, segítőkész és rugalmas.
S. Anett
10 pont
Kedves segítőkész és őszinte
Horváth Orsolya
10 pont
pontos figyelmes jo szakember.
Mihalik Angelika
10 pont
Korrekt, pontos, alapos és kedves tájékoztatás.
V. Zsolt

Elvégzett képzéseim

  • Ingatlanpiaci összehasonlító elemzés készítése
  • Energetikai tanúsítvány előkészítése
  • Önismeret
  • Irodavezetői tréning

Kínálatomból

eladó családi ház

Index image
Elérhető Otthon Start hitellel
31

eladó újépítésű családi ház

Index image
24

eladó újépítésű családi ház

Index image
33