8647 Balatonmáriafürdő , Keszeg utca 12.
Hétfő - Péntek 10.00-15.00

They Told About Me

10 points
Kedves, segitőkész hölgy, pontosan érkezett, megfelelő módon tájékoztatott.
dr. Máthé Attiláné
10 points
Minden rendben van! Sajnos a Vevő még nem talált rá!
V. Lajos
9 points
Korrekt űgyintézés ! Ajánlani fogom ismerőseimnek.
K. József
1 points
“Az adásvétel végül sikeresen létrejött, ezért ezt természetesen elismerem. Az együttműködés során azonban több olyan tapasztalatom volt, ami miatt nem tudom jó szívvel ajánlani. Az ügyvédi aláírásra téves címre irányított bennünket, ezért a 40 fokos hőségben a 77 éves édesanyámmal közel fél órát kerestük a helyszínt. Erre nem kaptunk bocsánatkérést. Emellett az adásvételt megelőző napon telefonon kifejezetten rákérdeztem a jutalék végösszegére, amelyre 1,4 millió forintos összeget mondott. Másnap az irodában már 1,58 millió forintot közölt. Amikor ezt szóvá tettem, azt a magyarázatot kaptam, hogy vezetés közben nem tudta a pontos összeget. Ezt azonban a telefonbeszélgetés során nem jelezte, hanem határozottan 1,4 millió forintot mondott. Számomra ez a kommunikáció nem volt korrekt, és jelentősen megingatta a bizalmamat.”
Kovács Anikó
10 points
Pontos precíz
Borsos Péter
10 points
Anita mindig segitö kész.
Bogdán Krisztián
1 points
Az ingatlan froglalásra került a vevő 500000 ft összeget letett, majd و problémák miatt visszalépett a vásárlástól, a fent említett összeget nem kaptuk meg.
Simon Gábor Ákos
10 points
Sajnos még nem tudtuk eladni a telkünket!
Horváth Sámuel Barnabásné
10 points
Bárkinek szívből ajánlom. Nagyon kedves és segítőkész.
Bagi Gyula
10 points
Halmosi Anitát nagyon felkészült, szimpatikus ingatlanügyintézőnek ismertem meg. Nagyon sokat segített eligazodni az ingatlanok között. Még visszatérek hozzá.
Tóth Judit
5 points
Nem igazán érzem, hogy foglalkozna a Hölgy az általunk értékesítésre odaadott ingatlannal
Grohmann Ferenc
10 points
Nagyon kedves hölgy és érti a szakmáját.
Kiss László
10 points
Kedves, Barátságos! Tudja a dolgát!
Süvecz László
10 points
Nagyon kedves volt, ügyes, segítőkész, együttműködő.
Boncsóné Szalai Éva
10 points
Nagyon kedves, segítőkész hölgy.
Pintericsné Molnár Ildikó
10 points
Jó kapcsolattartó, vevő , eladói oldalon is !
Borsos Iván Lajos
10 points
Kedves, segitokesz es turelmes.
Kovács Zsolt
10 points
Nagyon részletes ,lelkiismeretes ahogy a munkáját végzi ..
Rácz István
10 points
Anita mindent megtesz ami tőle tellik. Csak ajánlani tudom!
Magyarosy Ildikó
10 points
segítőkész, minden kérdésünkre azonnal választ kaptunk, köszönjük!
Ács Tamás

My Completed Courses

  • Effective management of Youtube channels
  • Negotiation techniques
  • Preparation of the energy certificate
  • Creating a real estate market comparative analysis
  • General home advisor

From My Portfolio

for sale panel apartment

Index image
data_sheet.details.realestate.section.main.otthonstart_flag.label
12

for sale vacation home

Index image
24

for sale family house

Index image
data_sheet.details.realestate.section.main.otthonstart_flag.label
25

for sale family house

Index image
data_sheet.details.realestate.section.main.otthonstart_flag.label
27

for sale vacation home

Index image
23

for sale vacation home

Index image
30